A repülő osztály

Amikor egy japán egyetemen angolt tanítottam, állandóan azon fáradoztam, hogy a diákok gondoljanak egy kicsit a tantermen túli világra is. A teremben ugyanis tökéletesen beszéltek angolul, de amint kiléptem a való világba, lefagytak és egy szót sem bírtak kinyögni. Most már tudom, miért.

A legtöbb diák számára sosem létezett a „tantermen túli világ”, mivel egész életükben magukkal cipelik az osztályt. Éveken át mindent az osztálytársakkal csinálnak az iskolától a sportig, a klubtevékenységektől az iskola utáni ismétlésig, a dzsukuig. Még az utazásaik is iskolai utak.

Egy nap az ANA légitársaság helyi járatán osztoztam egy repülőn egy teljes osztállyal. A check-innél rémülten vettem észre, hogy egyike vagyok annak a nagyon kevés embernek, akik 16 évesnél idősebbek a gépen. Szerencsére a diákok mind jól viselkedtek, az egyetlen aggodalomra okot adó gondolat az volt, hogy esetleg megpróbálják eltéríteni a repülőt Hogwarts felé.

A diákok normálisnak tűntek – nos, legalábbis annyira, amennyire egy tinédzser normális bír lenni, az út elején mindössze egyetlen bűncselekményt követtek el, azt is a divat ellen. Ne érts félre – mindenki takaros egyenruhát hordott. A fiúk poroszos uniformisban, nagy gombokkal, a lányok meg a szokásos tengerészruhában, olyan szélesre tömött vállakkal, hogy tisztára úgy néztek ki, mint Popeye nőben.

A középiskolás diákoknak megvan a képessége, hogy még a legcool-abb dolgoból is totál nem-cool-at varázsoljanak, mivel ami nem cool, az cool. Ha belegondolsz, ez természetes gondolkodásmód, hiszen nemrég tanulták matekórán, hogy két negatív szám szorzata pozitív lesz.

Az összes fiú csoszogott, buggyos iskolanadrágjuk tökéletes lompos-divat szerint félúton lelógva hagyták. Előreejtett vállukkal olyanok voltak, mintha bele akarnának bújni a földbe. Ezzel szemben a lányok megpróbáltak mindent a lehető legmagasabbra emelni. Magukat kihúzva járkáltak, a mellkasukat is messze előrenyomták, a szoknyát meg annyira felhajtották, amennyire csak lehet, hogy minél szexisebbnek tűnjenek. A nagy divatdiktátorokra gondoltam: ugyan hol vannal a Chanel lányegyenruhák, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk?

Még soha senkit nem hallottam panaszkodni, hogy a lányok túl magasra hajtják fel a szoknyájukat, de állandóan hallom, ahogy a lógó nadrágú fiúkat kritizálják (látod, mennyire kiegyensúlyozott társadalom a miénk?). Pedig a fiúk lelógó nadrágját könnyedén korrigálni lehetne, ha minden arrajáró rálépne a végére. Egyszerre megoldanák a problémát.

Ha pedig kerekeket szerelnénk a cipőtalpukra, még a csoszogást is meg lehetne szüntetni. Így csak elpazarolják azt a sok súrlódást.

Valaki nyilvánvalóan nem tanította meg a fiúknak a súrlódást. Még azt sem tudják, hogy egy erdőben a sok csoszogás akár tűzvészt is okozhat?

Az iskola legalább jó irányba terelhetné a csoszogás közben fellépő súrlódást. Vetés idején például kikülthetnék őket a földekre, ahol szép barázdákat csoszoghatnának a szántóföldbe.

Minél többet gondolkozom a gyerekek divatján, annál inkább nyilvánvalóvá válik, hogy feleslegesen aggódtam egy esetleges repülőtér-eltérítéstől Hogwarts felé. Őket már rég eltérítették.

Amikor mindenki a fedélzetre került, boldogan láttam, hogy az ANA alkalmazottai jó érzékkel elkülönítették őket a többi utastól. A diákok töltötték meg a gép hátsó részét. Annyira messze ültek, hogy alig hallottam őket.

Egészen addig, amíg a gép felszállt. Ekkor ugyanis fura zaj hallatszott hátulról. Első pillanatban nem tudtam hova tenni, de két dologra tippeltem: a Beatles váratlanul összeállt a hátsó sorokban, vagy véletlenül egy hullámvasútra váltottam jegyet és épp egy nagy lejtőn indultunk el.

Még sosem hallottam iskoláslányokat ilyen hangosan és ilyen hosszan sikítani. Olyan tüdővel, amilyenről a legtöbb élsportoló csak álmodik, a sikoltozás csak akkor hagyott abba, amikor a gép utazási magasságba ért. Képzeld csak el.

Ahányszor turbulencia támadt, óriási üvöltés hallatszott hátulról.

Amikor végül landolni kezdünk, a sikoltozás minden eddiginél erősebbé válik, mintha csak erre a pillanatra készült volna az égen a repülő osztály.

Amy Chavez